Az előbb megállapítottam magamban, hogy ha ilyen gyorsan nő a babám, és ilyen vehemensen díbolja a játszószőnyeg boltívét, mint aminek tanúja voltam, akár Góliátnak is becézhetem (és persze ötletelhetek, milyen strapabíró játékokkal lássuk majd el, ha nagyobb lesz). Hihetetlen érzés részese lenni annak a csodának, ami körüllengi ezeket a piciket. Mivel a saját babakorunkra nem emlékszünk, gyermekeinken keresztül újraélhetjük a titkos időszakot, amikor még saját nyelvünkön beszélgetünk a láthatatlan világgal.

Hogy egy kis nyoma is maradjon ennek a varázsnak, elhívtuk kedves fotósunkat, Anikót, hogy otthonunkban, valós környezetben örökítse meg családi pillanatainkat - ekkor két hetes volt kisfiunk. Meghitt légkörbe invitállak benneteket a következő képekkel, amelyekkel egy kicsit részesei lehettek annak a hangulatnak, amit gyakran érzünk - ha tudunk a jelenben, a mindennapokban figyelmesek lenni.

Az újszülött fotózás egyik alapkellékét is megpróbáltuk bevetni...de ő már élénkebb baba volt, nem kívánt elszunnyadni. Helyette jól lepisilte a kendőcskét. :D

Nem is tudtuk sokáig fotózgatni a kosárban, nagyon mocorgott, ezért inkább felvettem. Itt nagyon jól szokta érezni magát.

Azért kellett egy kis figyelemelterelés a lurkónak, szerencsére zenével egész könnyen ment.

Erre nem találtam megfelelő szavakat. 

Egy új világ, amit még szokni kell. Nem megy olyan könnyen, de van vigasz. 

Az élet egyik misztériuma. Néha - éjszakánként - inkább hisztérium...de erről talán majd máskor.

 Apával teljes a boldogság.

Szeretet, biztonság. Béke, hazaért.

Az utolsó kép már a jövő felé kacsint, valószínűleg a gyerkőc életében is ugyanolyan mindennapos lesz a zene, mint a miénkben. Egyelőre nincs választása...:D Most titkon remélem, hogy nem dobolni akar majd. 

Örülök, hogy megoszthatom ilyen formában azt a sok örömet, amiben részünk van. Nehéz volt válogatni, mert csodálatos képek születtek, ezúton is köszönöm Anikó. Ne legyenek persze illúzióink, az elmúlt majd' 3 hónap rengeteg kihívást tartogatott; soha nem éreztem még akkora erőfeszítést, mint a szülésnél, és akkora örömet sem, amit a férjem arcán láttam, amint meglátta újszülött fiunkat. Sokszor volt olyan érzésem, hogy fogalmam sincs, mitől éreztem olyan elfoglaltnak magam korábban, na most már sejtem, mit jelent. Az első hat hétben szerintem az összes addig tapasztalt fáradtság egyben érkezett, de mostanában próbálom szinten tartani az energiámat és agykapacitásomat - bár néha nem jutnak eszembe szavak, és megdajkáltam már az üres takarót is. Néha sírok és küzdök, mert hatalmas a változás a korábbi életemhez képest, erre talán a 9 hónap sem elegendő készülés. De főleg mosolygok, és boldog vagyok, mert megadatott ez a semmihez sem fogható időszak és harmónia, ami úgy érzem, kiült az arcomra, amióta a szívem alatt hordtam ezt a kis csodát (és elmúlt az émelygés :P). Legalábbis, ezt mondják... :)

SCHATZ

Van az úgy, hogy az ember lánya két hétig sem tud leülni a gép elé, hogy megírja az általa nagyon hasznosnak és szórakoztatónak vélt bejegyzést arról, hogy milyen kozmetikumokat próbált ki, amiből végre el fog fogyni az egész tubus, tégely, flakon...ezúttal viszont úgy érzem, sikerül majd egy oldalnyi szöveget megírni, miközben kisfiam a teraszon szundikál új rugdalózójában.

Lássuk csak, miket is próbáltam ki!

dr.organic teafa olajos hajkondicionáló

Először is, muszáj itt megemlítenem, hogy mikor kicsi voltam, rövid bubifrizurám volt, mert anyuék úgy gondolták, minek a faxni, amúgy is vékonyszálú kis semmi volt. Később azért megnőtt, és az akkor nagyon divatos 'Kleopátra-stílusban' vágattuk anyu fodrászával. Később, mikor már egyre inkább érdekelt, hogy hogy nézek ki, naplómban többször is leírtam, hogy hosszú, göndör hajat szeretnék. De képzeljétek, ötödik osztályos koromban egy csoda és egyben katasztrófa történt: levágattam ismét rövidre....és BEGÖNDÖRÖDÖTT! A történelem tanárom meg is jegyezte, hogy nem érti, miért daueroltattam be. Nem gondoltam, hogy valaha magyarázkodnom kell a fürtjeim miatt, nagyon érdekes érzés volt. Magdi barátnőmnek is rövid haja volt, de kettőnk közül neki legalább jól állt! Utólag visszanézve a fotókat nem értem, MIÉRT engedte meg anya, hogy úgy maradjon. Szerencsére mire nyolcadikos lettem, megint szép hosszú lett, és a természetes hullámok is megmaradtak. YESSS!

Az azóta eltelt rövid időszak - úgyismint 20 év - óta azonban számtalan fazont és színt kipróbáltam, de egy valami nem változott. Nehezen kifésülhető a hajam a göndörség miatt. Úgy is mondhatom, hogy a hajmosás nem teljesen felüdítő, de gyakran feldühítő élmény. Gubancolódik, és napocskásra szárad. Ezért állandóan nézelődök, hogy milyen hajápolási termékekkel gondozhatnám a búrámat, és szerencsére találtam egy nagyon jót. Szép selymes lesz a hajam, könnyen kifésülhető, és ráadásul azt írják, hogy az összetevők minimum 70%-a biogazdálkodásból származik. Nem tartalmaz parabént, SLS-t, mesterséges színezéket és még egy rakás rossz dolgot. 

alverde golyós dezodor menta és bergamott kivonattal

Itt nem írok hosszú sztorit, mivel nincs. Alapvetően nem vagyok izzadékony, de tini korom óta használok valamit a jobb megelőzni elvet követve. Egyébként a terhességem alatt fokozódott a hajlam, ezért is néztem valami olyan cuccot, ami a nyári melegben frissít, és nem mellesleg natúr termék. Így esett a választásom a fent említett alverde deora, és egész jól bevált. Nem tartalmaz alkoholt és alumíniumsókat, továbbá szintetikus illatanyagot, tartósítószert, ásványi olaj alapú és állati eredetű összetevőket. Én nem vagyok egyébként egy nagy golyós dezodor fan, de erre azt kell mondanom, hogy kellemes a használata.

human+kind family remedy cream

Na ez az a krém, amit a terhességem 40. hetének végén, egész pontosan a szülés kiírt napján vásároltam - merthogy szülésnek jele nem volt, én viszont már nagyon be voltam sózva, nem tudtam itthon ülni. Bementem a Marionnaud-ba, nézelődni, szaglászni a parfümöket, anyukám szavaival élve legeltetni a szemem (most egy kis ideig mélázzunk el ezen a szóképen - LOL). Addig nézelődtem, hogy az eladóhölgy odajött, tud-e segíteni valamit, majd ajánlgatott pár arcmaszkot (de miért??? :D), a leendő újszülöttnek néhány kozmetikumot, és ezt az új termékcsaládot. Na ezen igencsak megakadt a szemem, egyrészt  milyen brutál jó csomagolása van már, másrészt pedig annyira hasznos, hogy muszáj minden családba egy ilyen. 8 az 1-ben, értitek! Olcsónak ugyan nem mondanám, viszont elbűvölő illata van, és tényleg enyhíti a bőr különböző bajait. Nekem a könyökömre és a szúnyogcsípéseimre kiválóan bevált, sajnos gyorsan fogy, mert kézkrémnek is többször használtam már, nem tudok ellenállni az illatnak és az állagának. 

Alig szerényen írják a csomagoláson, hogy csoda krém. Tápláló összetevőinek köszönhetően a bőr puhává és hidratálttá válik. Alkalmas az ekcémára, viszketésre, borotválás utáni irritáltságra, striára, hegekre, törékeny körmökre és sok más bőrérzékenységre hajlamos bőrre. Nos, ezt Magyarországon azért ebben a formában nem hiszem, hogy reklám jogszabályügyileg le lehet írni, de bízom benne, hogy tényleg mind igaz állítás. Nekem mindenesetre nagyon tetszik, ha csodákat azért nem tett.

Q10+Lithospermum essence mask 

A már említett Marionnaud-shopping során az eladóhölgy ajánlott néhány arcmaszkot, vettem is egy párat. Utoljára a gyönyörű csomagolásút hagytam, és mikor kinyitottam, nagyon meglepődtem. Ezt a maszkot bizony nem felkenni, hanem feltenni kell. Meg is írtam a csajoknak a kórusból, mire annyit írt egyikük, hogy persze...'a felkenős maszk annyira 2016' - látszik, hogy nagyon mással voltam elfoglalva az elmúlt időszakban. Na mindegy, most kipróbáltam ezt, és baromi durva. Olyan sima és friss lett tőle a bőröm, hogy biztosan fogok még venni belőle. Mondjuk nagyon reménykedtem, hogy ne ébredjen fel abban a 30 percben a kisbabám, mert biztos hogy jobban megrémült volna tőlem, mint az oltástól, amit kapott a minap. 

A magyar nyelvű tájékoztatón az áll, hogy a Q10 koenzim segít helyreállítani és regenerálni a bőrt. Emellett csökkenti a ráncok megjelenését és védi a bőrt az öregedéstől (erre most elég nagy szükségem van, mivel a szépítő alvásból igen kevés jut mostanában az éjszakai szoptatás- és altatásmaratonok miatt). A gyöngyköles (ez a fura nevű izé) egy növényi kivonat, melynek antiszeptikus és simító hatása van. És tényleg, simább, szebb, frissebb anyukaként köszönthettem ébredező csemetémet. Ő persze amúgy is gyönyörűnek láthat valószínűleg, mert egyre többször mosolyog rám (bár lassan mindenkire, aki ránéz - a kis huncut).

+1 bónusz: Image Skincare Yana kollagén ital

Ez picit kakukktojás, hiszen nem kívülről kell felkenni, viszont szépészeti termék. Egy korábban vásárolt meglepi boxban volt a minta, amit nemrég mertem csak kipróbálni, a terhesség alatt vonakodtam tőle. De aztán egyik reggel, mikor belenéztem a tükörbe, gondoltam, ideje lenne felhasználni. Ez gyakorlatilag egy koncentrátum, és az alábbiakat ígéri: látható eredmények kevesebb mint egy hónapon belül - fokozza a bőr feszességét, lassítja a kollagénvesztést, csökkenti a ráncok mélységét, emeli a hidratáltságot. WOW. OMFG. LOL. És még sorolhatnám. Azt hiszem, hogy Hófehérke mostohája csakis ilyet ivott volna, ha az ő korában (haha) kapható lett volna. 

Szóval, ha legközelebb találkoznánk, és hihetetlen szépnek és fiatalnak látszom, az persze a boldog babázástól van! ;)

SCHATZ

Az időhiány megöli a kreativitást? Most már akkor soha nem fogok írni? Áááá, dehogy... Persze fogalmam sincs, hogy meddig tudom folytatni ezt a bejegyzést, mert bármelyik pillanatban elkezdődhet az opera előadásba nem éppen illő ária, de azért good luck (jujj, valamit hallok, de hátha visszaalszik - na, most felébredt, nem baj, kb. 3 bekezdést le is tudtam írni egyhuzamban).

Lássuk... minek is nyitottam ki a laptopot? Mert van most néhány kedvencem, amit meg lehet enni/inni, magamra lehet kenni, hogy még szebb és boldogabb legyek, mint amennyire alapból is az vagyok, amióta megszületett az új élet! Ebben a bejegyzésben arról írok, amit ugyan magunkra lehet kenni, de célszerűbb elfogyasztani.

Van az a mondás, hogy "az vagy, amit megeszel". Továbbá köztudott, hogy testünk több mint fele víz, amit folyamatosan pótolni kell, hogy ne száradjunk ki, mint szomszédunk uborkája a nyári aszott melegben. Én szerencsére tudok és szeretek is sokat inni, és bár köztudottan a víz a legjobb szomjoltó, számomra nagyon fontos a változatosság, ezért mindig igyekszem többféle itókát behozni a repertoárba. A terhességem alatt is változatosan táplálkoztam, és ami nagyon meglepő, de örömteli volt, hogy a szervezetem jelzett, mit kíván (oké, ne vegyük ide a korábbi bejegyzésben írt extra marhaságokat - mint például Hupikék törpikék fagyi). Ezért - bár nagyon furcsálltam, mert amúgy nem szoktam kívánni, a terhesség alatt rengeteg tejet ittam. Főleg banánturmix formájában, de volt, hogy felhörpintettem egy nagy bögre hideg tejet.... brrrrrr..... korábban ki lehetett volna kergetni vele a világból. Namármost, miután megszületett az én drága gyermekem, a tej eléggé tiltólistára került, egyrészt az okos szakkönyvek is azt tanácsolják, hogy az első 6 hétben a szoptató kismama ne fogyasszon tejet (a kórházban minden reggelre azt kaptunk - köszi), másrészt a saját bőrünkön (kialvatlan éjszakák, hello) is tapasztaltuk, hogy nem igazán tetszetős ez kisdedünk számára. Amit szintén nem igazán javasolnak: a gyümölcslevek (hígítva eléggé oké), szénsavas italok (tejserkentő Karamalz rémlik? full szénsavas), fekete- és gyógytea, kávé. És persze az alkohol, aminek hidratáló funkciója is erőteljesen negatív, továbbá elég nyilvánvaló okokból kifolyólag szoptatás alatt ne erőltessük.

Sajnos igencsak szűkül a választék, mit is lehet ilyenkor tenni inni? Néztem jobbra-balra a boltokban (vagyis főleg a férjemet bíztam meg, én otthon voltam a babával legtöbbször), és újra felfedeztem a korábbról megkóstolt tejet helyettesítő cuccokat (amikor még azt gondoltam, laktózérzékeny vagyok, de szerencsére mégsem), amik mára saját entitásnak örvendenek otthonunkban. 

Én az alábbiakat próbáltam: vaníliás szójaital, kétféle kókusztej és egy zabital. Mindegyik könnyedén beszerezhető drogériában és egyéb élelmiszerláncokban, a zabitalt konkrétan az egyik diszkontban vettük, meg is lepődtem, hogy oda is befészkelte magát a bio-vonal, de nekem ez nagyon tetszik (a szakdolgozatom témája a bioélelmiszerek marketingje volt amúgy mintegy 12 évvel ezelőtt, de erről most nem írok, mert 80 oldal lett).

 Finom ízek, különféle alapanyagok.

Ajánlom mind a négyet, nagyon klassz legurítani egy-egy bögrényivel, mielőtt ismét ránk veti magát édes kis csillagunk, hiszen számára a legjobb szomjoltó és a legtáplálóbb élelemforrás is az anyatej (kivéve, ha még nem tudja lebontani normálisan a tejcukrot, ami miatt hasfájós, de ezen lehet segíteni. Illetőleg ezzel nem szeretném bántani azokat az anyákat, akik bármilyen okból kifolyólag nem tudnak/akarnak szoptatni).

És egy extra tipp, mivel szeretek nasizni, de mostanában próbálok egy picit jobban figyelni, hogy legyen valami tápérték is az ínyenckedés mellett. Nos, ez nem más, mint a chia magos mézes görög joghurt á la Schatz. Pikkpakk elkészül, gyakorlatilag semmi tudás és készség nem kell hozzá, csak egy alacsonyabb üvegpohár, amibe bele kell kanalazni a joghurtot és elkeverni benne ízlés szerinti chia magot (van egy napi ajánlott mennyiség), majd várni pár percet, amíg megduzzadnak a magocskák. Nekem először egy kedves kórustársam hozott banános csokis chia magos pudingot a gyermekágyas időszak alatt "komatál desszertként", amit biztosan nehezebb összekotyvasztani, és nagyon tetszett az íze és az állaga is. Ezért vettem egy doboz chia magot (ekkor még várandós voltam, és időmilliomos), és megvizsgáltam, hogyan lehetne egyszerűen valami finomat készíteni. Sok képet láttam szuperguszta egészséges desszertekről keringeni a neten, ez is inspirált, őszintén megmondom. Nekem egyelőre nem volt időm lefotózni a finomságot, csak az alapanyagokat, mutatom. 

A joghurtot önmagában is kóstoltam, úgy is finom, de együtt még jobban ízlik. 

Amióta anya lettem, átlagosan 10 percet tudok tölteni evéssel per alkalom, de ez a desszert még elkészítéssel együtt is belefér ebbe a limitbe. Egyébként elképzelhető, hogy az arcunkra kenve is nagyon szuper hatással bír, de azt gondolom, vannak olyan jó kozmetikumok, amiket inkább használok. Ezt pedig meghagyom a gasztro élvezetek kimaxolására. 

A következő részben bemutatom a kívül-kencéket, amik nagy kedvenceim lettek az utóbbi időben, és most iszom egy bögre kókusztejet! 

SCHATZ

UPDATE! Béla bácsi, apukám kollégája megjavította a hajszárítónkat! Mondtam, hogy nem érdemes rögtön kidobni valamit, ha nem működik!

Ez az írás nem jött volna létre, ha nem várok babát, nem taxizom a klinikára egy orvosi műszerész sofőrrel, és teszek kényelmes köröket a babakocsival (a baba is benne volt) napfényes késő délutánokon. 

Rendkívül szép környezetben, egy bódénál várakozok férjemre, aki elemet vesz a pihenőszékbe.

Olybá tűnhet, hogy nem véletlenül egyre népszerűbbek a slow mozgalmak. Élj lassabban! Egyél lassabban (oké, nálam lassabban amúgy sem tud senki enni, tényleg!)! Legyél a jelenben! Rendben, gondoljuk magunkban, két megbeszélés és tízcsilliárd beérkező "tegnapra kell" email elolvasása és feldolgozása közben akkor majd lassabban vesszük a levegőt, hosszabb ideig rágjuk a fiók mélyéről elővadászott 3 hete lejárt csokis nápolyit. Ráadásul hazafelé direkt a hármas metroval megyünk, hátha megint lerobban egy fakockától, és akkor gyalog mehetünk haza, gyönyörködve a budapesti táj szépségeiben, magunkba szívhatjuk a város éltető, oxigéndús levegőjét, és mosolyoghatunk a vidám, interakcióra kész járókelőkre. Nos, ez kicsit utopisztikusan hangzik, de van valami mégis, ami megihletett a minap ebben a témában.

Ha olvastátok korábbi írásaimat, erőteljesen nyilvánvalóvá vált, hogy kisbabát várok, utolsó írásomban már nagyon-nagyon. Örömmel adok róla hírt - bár aki a facebook és instagram oldalamat követi, már erről is értesült, hogy egészségben megszületett kisfiunk. Életrevaló teremtés, boldogság és fáradtság vegyül ereinkben az utóbbi hetekben. Néha jut idő azért kikapcsolódásra, most is szundikál éppen, míg én írom ezeket a rendkívül hasznos és szórakoztató sorokat. Na de vissza a sztorira. 

A várandósság utolsó pár hetében kétnaponta kellett mennem a klinikára a hivatalos protokoll szerint, ami - tekintve, hogy a szülés küszöbén álltam - tömegközlekedve elég mókás és/vagy kellemetlen jelenetekbe torkollhatott volna, illetőleg gyakran nem vették észre, hogy babát várok (tényleg - hátulról gyakorlatilag nem látszott), és nem voltak rám tekintettel. Anyu is óva intett ettől, de bevallom, azért néha mégis metroztam (Élj bátran! - egy másik mozgalom). A férjem nem tudott elszabadulni folyton a munkájából - nyilván a bénábbnál bénább időpontok és órákon át tartó várakozás övezte a vizsgálatokat. A kormány mögé már vagy 2 hónappal azelőtt sem fértem oda, úgyhogy autóval sem tudtam menni. Vagyis mégis - a népszerű és közkedvelt budapesti taxivállalatok egyikével. 

Korábban a taxizást egy szükséges rossznak gondoltam, bár többször is utaztam már különböző szolgáltatókkal, hol pozitív, hol negatív élménnyel távozva, de nem jellemzően kerestem a beszélgetés lehetőségét. Most viszont az otthonlét, a kevesebb napi inger és emberi kontaktus hatására elkezdtek érdekelni a taxisok történetei. Ezt biztosan érezték ők is, mert nagy szeretettel meséltek az életükről, a családjukról; egy krapek például a felesége szüléséről is mesélt, sajnos volt, aki nem szívesen vitt annak tudatában, hogy bármelyik pillanatban megindulhat a szülés... és volt egy idősebb fazon, aki különösen megmaradt az emlékezetemben.

Történt ugyanis, hogy mikor felvett a ház előtt, eszébe jutott, hogy a környéken korábban létezett egy olló- és késélező; érdeklődött, hogy megvan-e még. Elmesélte, hogy a lányának vett egy fodrászati ollót pár éve, de sajnos kiment az éle (az ollónak), viszont kár lenne kidobni, mert ahhoz túl értékes. Ő nem ért ehhez a nagyon speciális területhez - bár évekig orvosi eszközöket (szikéket, késeket, stb.) javított. Fogalmam sem volt, hogy az ollóélezés ennyire speciális téma, de nagyon jól szórakoztam az utazás alatt, és sajnáltam, hogy halvány gőzöm nem volt, milyen üzletről beszélhet, pedig elég jól ismerem a közeli utcákat - gondoltam én. Az utazás véget ért, elbúcsúztunk, az olló élezése annyiban maradt.

A minap azonban különös dolog történt. A férjemmel és pár hetes babánkkal kimerészkedtünk a lakás oltalmazó közegéből, hogy friss levegőt és kalandokat szívjunk magunkba, mintegy egy-másfél kilométer sugarú területen. A kimozdulás célja maga volt a séta, nem az A pontból B-be eljutás, ezért minden pillanatát ki tudtuk élvezni. Észrevettem, hogy a járdákat sajnos nem a babakocsik tologatásához méretezték, a takarításukat sem tartják éppen fontosnak, és az úttesten átkeléshez gyakran kell elég magasról lelépni, ami babakocsival szintén nem annyira kényelmes. Ellenben - ahogy egyik képes bejegyzésemben már említettem - off-road kalandokat is átélhetünk a járdák és utak minősége által biztosítva.

Ez az út az absztrakt művészet miatt ilyen töredezett. Várja a színes kifestést.

Amint ezeket nyugtáztuk, figyelmünket tovább tudtuk irányítani a környező utcák hangulatára, a házakra, feliratokra. És ennél a pillanatnál nyer értelmet mindaz, amit a slow mozgalom taníthat nekünk. A lelassult tér-idő kontinuum felfedi a titkait: hirtelen megpillantottam az olló- és késélező műhely reklámtábláját az egyik ház homlokzatán. Kikerekedett a szemem, mert azelőtt soha nem tűnt fel. Annyira meglepődtem, ugyanakkor megörültem ennek, hogy le is fényképeztem, hogy segíthessek taxis "ismerősömnek" (aztán rákerestem neten, és találtam egy jobb képet). 

Nagyon örülnék neki, ha eljutna hozzá ez a bejegyzés, és az olló visszanyerné méltó fényét (és élét). Ez többek között azt az ismét népszerűsödő trendet is tovább erősítené, hogy használati tárgyainkat ne dobjuk ki rögtön, ha úgy véljük, tönkrement, hanem először próbáljuk megcsinálni, megcsináltatni!

Apropó, a hajszárítónk az utóbbi időben csak hideg levegőt fúj... tudtok ajánlani valakit, aki megszerelné?

SCHATZ

Vannak az életben olyan történések, amiket nem mi befolyásolunk, ilyen például a várandósság - na jó, egy bizonyos szintig persze igen (cinkos mosoly). Jót tesz, ha ilyenkor hátralépünk kettőt, és a személyiségünkhöz tartozó türelmi szintet magasabbra emeljük. Mikor úgy a 38. hét környékén járunk, ezt lehetőség szerint még szorozzuk meg kettővel. A 40. hét betöltésekor pedig húzzunk egy lapot 21-re. Na, itt járok most én. :)

Ez a kép pedig még csak a 32. hét elején készült, a nyaralásunkon. :)

Csodálatos időszak ez az életemben, és minden kényelmetlenségével együtt imádom. Egészen eddig azt hiszem, mindennel úgy voltam, hogy teljesen természetes velejárója, szinte(!) rá se hederítettem, például a következőkre:

1. Másfél hónapig tartó folyamatos émelygés és étvágytalanság, illetőleg időben és minőségében teljesen random "ételek" megkívánása, úgymint: lime(!), kóla, citrom fagyi, sózott szójabab, hupikék törpikék(!) fagyi este tízkor, hogy csak a legegyszerűbbeket említsem. Drága jó férjem szinte bármikor próbálta teljesíteni a kívánságaimat, sajnos hupikék törpikék fagyit nem kaptunk már zárás előtt 10 perccel a cukrászdában... oké, megelégedtem a sárgadinnyével. 

Szinte egészséges. De mivel elmaradt a szülésfelkészítő, és potyára mentem, kellett valami jutalom! :)

2. Amúgy is kifinomult szaglásomat egy vadászkutya is megirigyelte volna, körülbelül 2 hónapig MINDENNEK SZAGA VOLT!!!!!! Ez többek között kellemetlenséget okozott a tömegközlekedési eszközökön, ahol gyakorlatilag parfümmel a kezemben és sállal az orrom előtt utaztam - nem is néztek furán; vagy a közeli menzán, ahova addig szívesen jártam, de sajnos hirtelen elviselhetetlennek éreztem a tálcán maradt kis cseppek, mosogatólé, különböző levesek, főzelékek és az összegyűlt vendégek természetes kipárolgásának kombinációját. Szerencsére ez elmúlt, és visszaállt a sima kifinomult szaglás - higgyétek el, ezt is szeretné több parfümőr (oké, lehet, hogy ezért is dolgozom a kozmetikai iparban?).

Az ópiumnak penetráns szaga van... ezt is sikerült most megtudnom, amikor Grasse-ban jártunk a parfüm múzeumban. Terhesség nélkül is kegyetlen. Ismétlem, NE PRÓBÁLJÁTOK KI!

3. Azok a drága jó hangulatváltozások is előjöttek, jókedv utáni hirtelen bömbölés, majd ismét feltörő kacagás. Mindez teljesen természetes, tudom. De néha elég fura volt megélni, kicsit úgy éreztem, mintha túltolnék valami kedélymódosítót - vajon az ilyen lehet? Azon azért eléggé meglepődtem, amikor a múlt héten a férjemmel a Wonder Woman c. nagysikerű filmet néztük meg a moziban, és gyakorlatilag az ötödik perctől olyan heves érzelmi reakcióim voltak, hogy alig bírtam visszatartani a hangos bömbölést, majd jóleső boldogságot. Értitek!!??? Egy szuperhősös akciófilmen elérzékenyülni is kínos, de hogy végigbömbölni? Jó, oké, 7,9 pontot kapott az IMDB-n. Nézzétek meg, végre női hősnő áll a történet középpontjában.

Még az újságon is Wonder Woman. Itt épp nem bömböltem, mert csodálatos íze volt a baracknak, és a nap is sütött. :)

4. Várt és nem várt kérdések, (jó)tanácsok, (rém)történetek, hastaperolások, intim zónám szublimálódása. Ezeket viszonylag jól kezeltem, senkit nem kínáltam meg péklapáttal. Csak gondoltam rá olykor, és hirtelen minden megint visszaállt a normál kerékvágásba. Itt lépjünk vissza gondolatban a 3-as pontra.

5. Dormire necesse est. Avagy, az egyik legtöbbször elhangzó (jó)tanács: ALUDJ SOKAT, AMÍG TUDSZ! Jó kösszépen! Előre kialszom magam a következő 18 évre, rendben? Egyébként meglepő módon még mindig egész jól alszom, bár a rámtapadt 10 kilogramos dinnyétől kicsit nehéz navigálni a fordulásokat. Körülbelül egyszer sikerül. Tíz perc alatt! Kapaszkodva...

6. Azok a csodálatos bordaközi találatok, mennyei. Ennél már csak a lefelé érkező pontosan becélzott rúgások estek jobban, de ezek ideje lejárt, amint fejjel célegyenesbe érkezett az ifjú titán. Egyébként ez tényleg egy fantasztikus jelenség, órákon át képes lennék nézni, ahogy hullámzik, himbálózik a hasam. Nagyon vicces. És egyben megható is. Azért így a 40. héten már elég nagy és kényelmetlen is tud lenni ez a gyönyörű testrész. Itt lépjünk vissza gondolatban a 3-as pontra. 

Gyakorlatilag mindenhol a hasam van. Említettem már, milyen isteni volt ez a barackos áfonyás piskóta?

7. Fürcsi, pancsi, napozcsi nukucsi! Semmi gond, bár imádom a nyári, perzselő napon fetrengést, strandolást, és télen a szaunát. Ez mind olyan úri huncutság, amiről egész könnyű szívvel lemondtam. Tegnap mondjuk kaptam egy Tihanyi levendulás fürdősót, ami nosztalgikus könnyeket csalt a szemembe... de hátha ősszel két szoptatás/pelenkázás/altatás szeánsz között 4 percre bele tudok zuhanni a kádba.

Na, azért kimaxoltuk ám a nyaralást. Én egészen TÉRDIG belemerészkedtem a vízbe, és kismama fürdőruhában napoztam a napernyő alatt árnyékban! A lelki feltöltődés mindenképpen megvolt, a repülőutat is túléltük mindenki megelégedésére!

Pöttyös fürdőruhát sajna nem találtam a méretemben. 

8. Várni csak várni, mindig csak várni... cseng fülembe az István, a király c. rockopera egyik rendkívül figyelemreméltó betétdala (középiskolában előadtuk párszor a színjátszókörrel, de ebbe most ne menjünk bele, pedig nagyon jól sikerült). Ez a pont az i-re, a meggy a habra, és még sorolhatnám. Várok a vizsgálatokra, a mosás lejártára, a hetek múlására, a körömlakk száradására (na jó, arra nem, mert nem lakkozom már a körmöm egy ideje). Talán ez a legmeglepőbb, és számomra legtürelmetpróbálóbb (köszönöm, Kazinczy nevében is) része az áldott állapotnak. Azt hiszem, nem is járattam csúcsra ezt az elemet. Szinte minden nap kimozdulok, gyalogolok, teszek-veszek, mosok, vasalok, fotózom, blogolok... olykor pedig csak nézem/fotózom a naplementét a teraszon, szürcsölöm a limonádét, és hallgatom a szemközti szomszéd családot, akik jóformán nullhuszonnégyben az udvaron vannak. Megtudom, hogy mi a vacsora, apa - aki hazatért a teherautóval, felrántotta a nyikorgó kapunyelvet, majd bepöfögött - fáradt-e, Danikának éppen milyen kedve van... és hirtelen eszembe jut a péklapát.

És hogy egy aktuális kedvenccel búcsúzzak - jelenleg még "Egyben vagyok", de elképzelhető, hogy a következő bejegyzést már ketten fogom írni. Tartsatok velem legközelebb is. 

SCHATZ

Ha valaki korábban azt mondja nekem, hogy lehet így szeretni valakit, akivel még nem találkoztunk, mosolyogtam volna. Ma már tudom, hogy így van, mert éppen ezt élem meg. Hétről hétre, hónapról hónapra növekszik a bennem lakó új lélek és kis teste, vele együtt az iránta érzett szeretetem, szeretetünk. Na és persze én is... úgyhogy ezt meg is örökítettük egy hangulatos nyári délutánon szuper fotósunk, Anikó szeme és gépe által. Képes beszámolóm következik. 

Az már valószínűleg kiderült az elmúlt néhány bejegyzés által, hogy szeretem a szépet, a számomra kedves dolgokat megörökíteni, és nem bánom, ha rólam, rólunk is készülnek felvételek. A sok élmény, nyaralás, nagy esemény emléke - bár fel tudok idézni számtalan gyönyörű pillanatot - sok év távlatában megkopik, ezért is fontos nekem, hogy fényképen is vissza tudjuk nézni, illetve másoknak is megmutatni. 

Erre a fotózásra különösen készültem, hiszen ez egy nagyon különleges és eddig nem tapasztalt érzés: áldott állapotban vagyok. Lassan a 38. betöltött héttel azt mondom, ez a legvarázslatosabb időszak, amit eddig tapasztaltam, annak minden árnyalatával. Az eddigi kettős szövetségből egy új dolog születik: család leszünk. Ezért is fontos, hogy a fotózáson mindhárman ott voltunk: a férjem, én és nemsokára megszülető gyermekünk. 

A képeket egy nagyon kedves és kreatív lány készítette, Anikó M. néven találjátok meg a neten. Örülök, hogy rábukkantam, mert a feltöltött fotói alapján úgy gondoltam, passzol a stílusunk. A helyszín kapcsán annyi volt a kérésünk, hogy egy szép, természetes környezetben legyünk, ahol van növényzet, víz és többféle beállításnak is teret ad. Így javasolta Anikó a Kopaszi-gátat, ami szuper ötlet volt. 

Az első állomás a part közeli zöldkörnyezetben volt, napsütötte fűzfák által övezve. Anikó eleinte instruált minket, ami szerintem nagyon jó ötlet volt, később pedig hagyott minket kibontakozni, ezért sok vidám, spontán kép is született. Erről mutatok pár fotót itt:

A második fotópont a kavicsos part és a víz volt, ahol szintén sokféle beállítás készült, többféle kiegészítővel már szinte a lemenő Nap fényében, így a végére egy nagyon változatos, sokszínű sorozat állt össze. 

A ruhákat, stylingot én válogattam, Anikó javaslatára a kiegészítőkhöz a férjem kreálta a vadvirágcsokrot, és az előző hétvégén szedett levendulát is bevetettük. :) Nagyon szeretem a fotózás előkészítését: megtervezni a stílust, összerakni a szetteket fejben és utána élesben is. Anikót a rövid ismeretség ellenére már akkor nagyon lelkiismeretes és kreatív személyiségnek találtuk, ez később még inkább beigazolódott, amikor a szebbnél szebb fotókból megkaptuk a legjobb ötven darabot, és még egy ízléses, minimalista fotócsomagot is készített nekünk, amit korábban már megosztott az oldalán ő is, és én sem bírtam ki, az Instagram oldalamon kiraktam. :) 

Remélem, hamarosan ismét találkozunk... 

Nem is kellett sokat várni erre a bejegyzésre, csak olyan másfél hónapot, amikor óvatlanul beígértem. :) Gondolkodtam, hogy miért lehet ez... vajon túl elfoglalt voltam? Vagy a téma intimitása miatt, hiszen egy bensőséges érzést a külvilág felé megosztani nem mindig egyszerű, legalábbis nekem. Vagy csupán kerestem a megfelelő napot, amikor visszajön a tavaly június közepi péntek misztikus, írországi időjárást idéző hangulata? Azt hiszem, ezek együttese volt, de ma végre felidézem, miközben itt ülök a nappaliban, a franciaerkély ajtaján kellemes szellő fújdogál felém. Felfrissültem az elmúlt napok kánikulai időjárása után, és gondolataim is könnyebben lekúsznak az ujjaimba, hogy megírjam az esküvőnk rövid történetét.

Ezt a varázslatos pénteket megelőzte persze több év ismerkedés - a másik és önmagunk további felfedezése -, élmények begyűjtése, a lánykérés (amiről egy egészen filmszerű bejegyzést tudnék még ideírni, de most nem kanyarodok el), és a féléves szervezés, amely mondhatom, elég intenzív volt. Hogy miért nem hagytunk több időt, nem is fontos, bíztam magamban-magunkban, hogy ennyi idő alatt is sikerül majd kedvünk szerint alakítani mindent. És így is lett.

Az szinte egyértelmű volt, hogy a szervezést nem bízzuk másra, hanem saját magunk rendezvényszervezői leszünk. Azért néhány meglepetés ért minket közben, de szerencsére minden jól alakult, amiben nagy szerepet játszik, hogy több mint tíz éve a marketing, PR, rendezvényszervezés világában dolgozom, illetve férjem is aktívan részt vett az előkészületekben. Az esküvő napján már a vendégeket és az eseményeket ceremóniamesterünk koordinálta, úgy éreztük, jobb, ha szakemberre bízzuk ekkora tömeg mozgatását a helyszínek illetve az egyes történések között. Persze néhány apróság közbejött, amik színesítették a napot, de ez valószínűleg csak nekünk tűnt fel. 

Miután eldöntöttük, mikor legyen a nagy nap, az első és legsürgetőbb feladat a helyszín megtalálása volt, hiszen a legtöbb népszerű hely körülbelül 1 évre előre le van foglalva, ezzel nem várhattunk. Mindketten nagyon kötődünk a természethez, a naturális, minimalista stílushoz, ezért nagy volt az egyetértés abban, hogy természeti környezetben, de Budapesthez közeli helyet találjunk. Ezt persze a létszám is meghatározta, hiszen népes családunk, illetve baráti körünk miatt minimum 120 fő ültetésével kellett kalkulálnunk. Több árajánlat és helyszínbejárás után végül a férjem egyik ismerősének ajánlására kerestük fel a Hármashatárhegyi Hangárt, amibe rögtön beleszerettünk, mert megláttuk benne a lehetőséget, hogy a nagy és rusztikus teret saját ízlésünkre formáljuk. A helyszín alapdekorációját - a fényfüzéreket és drapériákat egy helyi dekoratőrtől rendeltük, aki - bár modorával egyáltalán nem lopta be magát a szívünkbe - rutinosan készítette elő számunkra a terepet, amit a saját stílusunknak megfelelően mi dekoráltunk tovább.

Az esküvő stílusát, a dekoráció, meghívók, ajándékok kivitelezését mi találtuk ki és valósítottuk meg a férjemmel. Igyekeztünk természetes, de mutatós színeket behozni, így esett a választás a sárga, zöld, fehér és barna kombinációjára, illetve a virágok és pöttyök (ugye emlékeztek a pöttymániámra) diszkrét megjelenítésére. Jó ötletnek tűnt papírvirág füzéreket fellógatni a plafonra, ám az ötszázadik papírvirág kivágása, összeragasztása és felfűzése már nem esett jól... mondhatom, szinte ez volt a legmacerásabb része az előkészületeknek, szerencsére a szorgos rokonlányok és barátnők bevetették magukat, így ez is kész lett. Az asztaldíszekhez jó előre elkezdtem begyűjteni az üres befőttes üvegeket, majd szabad óráimban elkészítettem a csodás hangulatkeltőket - mécsestartókat és vázákat a virágdíszeknek. A virágok egy részét a virágpiacon vásároltuk előző nap - rezgőt és pisztáciát -, a sárga színhez pedig a lakhelyünkhöz közeli réten szedtünk vadvirágot. A falapokat, amik az asztalon és a torta alatt voltak, a férjem vágatta méretre. A köszönőajándék, amely egyben az ültetőkártya is volt, szintén házi készítésű volt, interneten rendelt mini üvegcsékbe vadvirág magokat töltöttem, majd egy kis kártyának az egyik oldalára a vendég nevét, másik oldalára pedig egy üzenetet írtam. Az ültetés összeállításáról és az ültetőtábla megalkotásáról is tudnék bőven írni... csütörtök éjszaka a díszítés miatt már eléggé el voltunk csigázva - kreativitásra szükség volt bőven - így egy helyszíni kelléket, a bőröndöt is bevetettem.

A helyszínhez adott volt a cateringes cég, többféle menüsorból lehetett választani, és a desszertek, italok kapcsán elég rugalmasan meg tudtunk állapodni. Sokan mondták, hogy mi úgysem fogunk aznap enni, annyira el leszünk foglalva, de szerencsére szinte mindent végigkóstoltunk az esküvői vacsorán is - és tényleg finom volt minden. A süteményeket házilag készítették a rokonaink és ismerős nénik, az esküvői tortánkat pedig egy kedves gasztro- és süteményrajongó lány alkotta és szállította a helyszínre. Stílusában az esküvőhöz illeszkedő, gyönyörű és isteni finom lett a torta, nekem a sós karamellás mogyorókrémes szint volt a kedvencem, de a másik két emelet is fantasztikus volt - el is fogyott az egész; jól elfáradtunk a végére, hiszen mi vágtuk fel és kínáltuk a vendégeknek, hogy mindenkivel tudjunk legalább egy pár szót váltani.

Nincs esküvő a megfelelő ruhák és szépítkezés nélkül, szerencsére itt is sikerült a számunkra legjobbat találni mindenből. A menyasszonyi ruhámat eredeti elképzelés szerint béreltem volna, de nem találtam meg az ideális jelöltet. Anyukám tanácsára, illetve belső megérzésre a vásárlás mellett döntöttem, és egy gyönyörű Daalarna csodát találtam a Pearl kollekcióból - az egyik internetes oldalon, használtan. Mintha rám öntötték volna, és tökéletes állapotban volt. Szinte alig akartam átöltözni éjfélkor, mert szép és kényelmes is volt - ami számomra nagyon fontos, a cipőimet is így választottam. :)

A sminkemet és a frizurámat is jó előre megálmodtam, tervezgettem. Természetes, de különleges összhatást szerettem volna, így esett a választás egy laza konty és virágkoszorú harmonikus kombinációjára; a fodrászomnak ezúton is örök hála, amiért olyan masszívan és kreatívan használta fel a kiindulási alapot. :D A sminkemhez egy korábbi fotózáson megismert kedves és profi lányt hívtam segítségül, aki tökéletesen a személyiségemhez és az adottságaimhoz alakította a romantikus sminket. A vendégek közül többen tavasztündérnek szólítottak az este folyamán... A csokrom stílusa természetesen harmonizált, többször egyeztettem a virágkötővel személyesen és emailben is, hogy olyan legyen, amilyennek elképzeltem. És végül - bár jó súlyos és színes lett, mindenki el volt bűvölve. A férjem és a tanúk kitűzője is passzolt, a kiszárított craspediákat (sárga kis gömb - pötty) el is tettem emlékbe. A férjem öltönyének, kiegészítőinek kiválasztása nem meglepő módon kicsit egyszerűbb volt, a színek és stílus kiválasztása során itt is a minimalista eleganciára törekedtünk, ahogy egyébként is szeret öltözködni, természetesen egy elegánsabb verzióban. :)

Számtalan fotó megtekintése, árajánlat bekérés és egyeztetés után a fotós kiválasztásánál az élet végül egy régi ismerőshöz vezetett, aki évek óta esküvőfotózással foglalkozik, bár eredetileg szakmabeliek vagyunk. Egész nap rendelkezésünkre állt, és megtalálta, néhol megteremtette a megfelelő pillanatokat a reggeli készülődéstől kezdve az esti buliig.

És bár a nagy nap reggelén borongós időre ébredtünk, majd többször is zuhogott az eső mintha dézsából öntenék, a fotózáson és a gratulációnál kisütött a nap nekünk. Az órák úgy illantak el, mint egy üstökös: izgultunk, készülődtünk, sodródtunk az élményekkel. Együtt örültek velünk a szüleink, testvéreink, rokonaink, barátaink. Igyekeztünk megélni a számtalan pillanatot, hogy évek múltán is fel tudjuk idézni.

A legfontosabbról viszont most írok. A fogadalomról, amit Isten színe előtt kötöttünk az egyik budai templomban, lelkész ismerősünk, barátunk tolmácsolásában. Nagyon jó érzés, hogy egy olyan ember adott minket össze, aki ismer - a férjemmel zenélnek is együtt évek óta, így mélyebb, személyesebb gondolatokat is meg tudott velünk osztani a felkészítőn és az esketésen is. Mondhatom, hogy számtalan ceremónián voltunk már, de - amellett, hogy persze ez volt a miénk - ezen éreztük azt a tartalmat, hangulatot, ami miatt tökéletes volt. Mindehhez hozzájárultak a rokonok, akik zenéltek nekünk a templomban, illetve a kórustársaim közül többen, akik énekükkel tették még személyesebbé és ünnepélyesebbé a hangulatot. 

A lelki tartalom mellé az együtt örülés, a buli is betársult, és pirkadatig szólt a zene, ment a tánc és a vigasság, amit sosem felejtünk el. Szerencsére nincs is messze a helyszín, így az első évfordulónkon visszalátogattunk, és felidéztük az ott töltött órákat, de igyekeztünk nem útban lenni, mert egy másik pár esküvőjére már gyülekezett a vendégsereg, hogy az ő nagy napjukat is egy életre szóló élménnyé varázsolják.

Helyszín: Hármashatárhegyi Hangár 

Fotó: Karczag Dániel 

Smink: Gali Renáta 

Frizura: Bicskei Laura 

Virágkoszorú, csokor: SzűcsFló 

Esküvői torta: Bébicsirke 

Ceremóniamester: Gémesi Gergő 

DJ: Németh Csaba 

Dekoráció: saját alkotás